SZOLGÁLTATÁSAINK IDŐPONTFOGLALÁS MUNKATÁRSAINK ÁRLISTA KAPCSOLAT

Csecsemő- és gyermekgyógyászat, gyermek-tüdőgyógyászat

Dr. Papp Eszter

Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, gyermek-tüdőgyógyász szakorvos

1999 óta dolgozom csecsemő – és gyermekgyógyászként, 2014 óta gyermektüdőgyógyászként.

2010 táján rabul ejtett a pszichológia világa, azóta érdekel a lélek és test kapcsolata. Több segítő technikát elsajátítása után elsősorban a 0 – 5 éves korosztály pszichoszomatikájával foglalkozom szülő – csecsemő konzulensként. Ugyanakkor a mindennapokban a nagyobbakkal való kapcsolódásaim során sem tudom figyelmen kívül hagyni az ő lelküket. Számomra ugyanis nagyon fontos, hogy a gyerekek, legyenek bármilyen korúak, ne csak fizikailag, hanem lelkileg is, amennyire lehet, egészségesek legyenek, hogy ki tudják bontani magukból azt a csodát, ami bennük lakozik.

2017-ben találkoztam először az illóolajokkal, nagyon megfogott, ahogy lelki szinten lehet velük hatni. Eleinte magamon és gyermekeimen alkalmaztam általában fizikai betegségekre, majd később lélek támogatásra is. Sikerrel. Amiatt, hogy velük másokat is támogathassak, illetve fizikai betegségeket alternatív módszerekkel, pl. gyógyteákkal segíthessem, jelenleg fitoterápiát tanulok.

Pár éve érzem, igazi, csupa nagy betűkkel leírt GYÓGYÍTÓ szeretnék lenni, mert hiszem és vallom, hogy testi tüneteink hátterét holisztikusan, a test, lélek, szellem egységében kell vizsgálni, támogatni. Hiszem, hogy a betegségeket lehetőleg megelőzni kell, de ha már mégis kialakult egy állapot, akkor csakis e hármas nézőpontjáról érdemes elindulni visszafordítani és ha lehet, természetes segítőkkel… A szülők számára pedig időt szánva arra, értsék, mit, miért tegyenek magukért, gyermekeikért.

Gyermekgyógyászati kérdéskörökben várom a hozzám fordulókat.

Ügyfélfogadás kizárólag előjegyzés alapján történik. Időpontot foglalni és bejelentkezni az alábbi módokon lehetséges:

A +36 (70) 88 66 937-es telefonszámon hétköznapokon 9-17 óra között.

Az elojegyzes.zeromedical@gmail.com címre küldött üzenettel, amelyben a kapcsolatfelvétel miatt a név és telefonszám megadása szükséges. Legkésőbb az üzenetküldést követő 24 órán belül visszahívjuk.

A Facebook oldalon keresztül küldött üzenet formájában, amelyben a kapcsolatfelvétel miatt a név és telefonszám megadása szükséges. Legkésőbb az üzenetküldést követő 24 órán belül visszahívjuk.

Naptár

A lefoglalt időpontról minden esteben a vizsgálatot megelőző napon SMS üzenet formájában időpont emlékeztető üzenetet küldünk az időpont egyeztetése során megadott telefonszámra.

Kérjük segítse munkánkat azzal, hogy amennyiben az előre egyeztetett időpontban valamilyen oknál fogva mégsem tud megjelenni, akkor azt a +36 (70) 88 66 937-es telefonszámon jelzi felénk. Az egyeztetett időpont lemondása miatt semmilyen díjat nem számolunk fel.